Kerékpáros balesetek Halason: keresik a cserbenhagyó autóst

Szerda kora délelőtt rövid időn belül két baleset is történt, mindkét helyen kerékpárost ütöttek el. A második baleset helyszínéről segítségnyújtás nélkül hajtott tovább az autós, őt keresi a rendőrség.

A Tinódi utcára kanyarodott ki a Dong-ér völgyi elkerülő útról egy autó szerda délelőtt kilenc óra után nem sokkal, amikor a jármű elütötte az ott haladó kerékpárost. A sofőr vélhetően nem vette észre a biciklin érkező középkorú nőt, aki megsérült, a mentők kórházba szállították.

Nem sokkal később a Kölcsey és a Pozsony utca kereszteződésében is elcsaptak egy kerékpárost. A Kölcsey utca felől érkező gépkocsi vezetője nem adta meg az elsőbbséget a Pozsony utcán haladó biciklisnek és elütötte. Helyszíni információink szerint az autó vezetője megállás nélkül továbbhajtott, a kerékpáros nőt súlyos sérülésekkel szállították a mentők kórházba. 

Egy szemtanú elmondása szerint sötét autó volt, a rendőrség közlése szerint a jármű bal eleje és a lámpája sérülhetett meg. Aki bármilyen információval rendelkezik a baleset körülményeiről, arra kérik, hogy hívja a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számok valamelyikét, vagy a névtelensége megőrzése mellett, a 06-80-555-111-es „Telefontanú" zöld számon is bejelentést tehet.
Hirdetés