Nyílt napot rendezett a Mercedes

Lányokat toboroz a kecskeméti autógyár, a Girl's Day programot harmadik alkalommal rendezte meg a nagyvállalat. Kecskemét négy iskolájából kedden 60 lány látogatott a rendezvényre.
A pályaválasztás előtt álló és az autóipar iránt érdeklődő általános iskolás lányok négy szakmába kaphattak betekintést a napokban a Mercedes-Benz Oktatási Központ nyílt napján a Heliporton. A cég a németországi tapasztalatok alapján azt szeretné, ha a kecskeméti gyárban is kiegyensúlyozottabb lenne a nemek aránya. Ennek érdekében már 2013-ban beindította a Girl’s Day, azaz lányok napja elnevezésű programot.

A diákokat Melanie Ebert, a HR-osztály toborzásért felelős vezetője köszöntötte, egy vállalati film megtekintése után a járműkarosszéria-előkészítő és felületbevonó, a gépjármű mechatronikus, a mechatronikus karbantartó és a szerszámkészítő szakmákkal ismerkedtek a fiatalok. Tették mindezt középiskolai tanulók vezetésével, játékosan: különféle alakzatokat fújtak a motorháztetőre, egyszerűbb méréseket végeztek, fémkarikát hajtottak egy kanyargós pályán, különböző formákat hajtogattak alumíniumból. Az érdeklődő lányok termelésben dolgozó nő művezetőkkel is találkoztak, akik válaszoltak kérdéseikre.

Lapunkban már többször írtunk arról, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a Gáspár András és a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskolákkal együttműködve már évekkel korábban beindította a duális képzést a gyár igényeit figyelembe véve. A továbbtanuló általános iskolásoknak és a szüleiknek jó tudni, hogy 2016 szeptemberében is indítanak duális képzést. A hároméves szakmai oktatás menetét az utánpótlás igényekhez igazodva dolgozták ki. Az elméleti ismereteket a szakképzésért felelős intézményekben, a gyakorlati tudást a termeléssel azonos oktatási és gyártási körülmények között, a Mercedes-Benz oktatási központjában és az autógyárban sajátítják el a diákok. A duális szakképzésre és főiskolai képzésre is sokszoros túljelentkezés van. 2014 májusában végzett az első 28 középiskolai tanuló, akik mindannyian állásajánlatot is kaptak a Mercedes-Benz gyárában.
Hirdetés