Kecskemét 2016-os költségvetése

Elfogadta Kecskemét közgyűlése a 2016-os költségvetést. Korábban – a jogszabálynak megfelelően – rendszerint februárban döntött a grémium az adott év büdzséjéről. Ez az első alkalom, hogy a költségvetés végrehajtása már év elején elkezdődhet.
A város idei tervezett költségvetése 30,136 milliárd forint. Ezen belül városfejlesztésre 7 milliárd, városüzemeltetésre 2,4 milliárd, köznevelésre 4.5 milliárd, az egészségügyi és szociális ágazatra 3,4 milliárd, kultúrára 2,3 milliárd, sport, szabadidős és rekreációs tevékenységre 3,3 milliárd forintot szán a költségvetés.

A gazdaságfejlesztési lépések jótékony hatása érezhető, hiszen jövőre már 10 milliárd forint adóbevétellel számolhat a város. Ezen túlmenően a TAO támogatás keretében 600 millió forint érkezhet a vállalkozásoktól a sport és kultúra fejlesztésére.

A közlekedési infrastruktúrában jelentős az a 4 milliárd forintos állami támogatás, amelyet a lakossági önerős útépítésekre sikerült elnyernie az önkormányzatnak.

A Területi Operatív Program (TOP) keretében jövőre összesen 15 milliárd forint értékű fejlesztési keret előkészítése indulhat el. Ezen belül kiemelkedő tétel az intézményi (iskolák, óvodák, bölcsődék) felújítás, amely összesen mintegy 4 milliárd forintot tesz ki.

Kecskemét jövőre is fenntartja a Városi Támogatási Programot, jelentősen támogatja a gyermekétkeztetést, a táboroztatást, a főiskolai ösztöndíjprogramot. Új elemként kerül be a kiemelkedő eredményeket felmutató középiskolás diákok támogatása a gimnáziumokban, valamint a szakképző intézményekben.
Hirdetés