Zsigó Róbert (Fidesz-KDNP): meg kívánom szolgálni a bizalmat

Kecskemét – "Meg kívánom szolgálni azt a bizalmat, hogy a bajaiak és a bácskaiak kiálltak mellettem és ötödször is országgyűlési képviselőjüknek választottak" – mondta Zsigó Róbert, a Fidesz-KDNP pártszövetség képviselőjelöltje, aki Bács-Kiskun megye 6. számú egyéni választókerületéből jut be várhatóan a parlamentbe.
 
A Fidesz szóvivője, akinek a szavazatok 98,75 százalékának összeszámolása után közel kétszer annyi szavazata volt, mint a második helyen álló jelöltnek, a várható győzelmet úgy értékelte: amit a kampányban el akartak végezni, azt megtették, nagyon sok emberrel találkoztak, akiknek elmondták, hogy mit kezdtek a tőlük kapott bizalommal és mire kérnek felhatalmazást. A bajaiak, a bácskaiak ezt tolerálták – mondta a politikus, aki hozzátette: a baloldal az önkormányzati választások óta nem volt mással elfoglalva, csak azzal, hogy gyalázza, illetve hazugságokat terjesszen róla. "Köszönöm azt, hogy kiálltak mellettem az emberek és támogattak, a választókerület továbbra is számíthat rám" - tette hozzá.
Hirdetés