Font Sándor (Fidesz-KDNP): a nemzetépítő utat támogatták a választók

Kecskemét – A vasárnapi választáson az Orbán-kormány nemzetépítő politikáját támogatta a választók többsége – mondta Font Sándor hétfőn az MTI-nek.
 
„A megkezdett út, az egy nemzetépítő út, ezt mindenki érzékeli, és értékeli még az is, akinek időnként egy-egy eleme nem tetszik” – mondta az ötödik országgyűlési ciklusára készülő politikus. Font Sándor hozzátette: azt látják a választók, hogy a Fidesz-KDNP olyan útra viszi az országot, amely a megszorítások politikája helyett az egységes közteherviselést helyezi előtérbe. Korábban egyetlen kormány sem próbálta ki, nem merte felvállalni ezt az utat – mondta, hozzátéve, hogy az emberek összességében megértették a politikájuk lényegét, a választáson ezt jutalmazták szavazatukkal. Sajnálatosnak nevezte, hogy a hazai politika kultúra „valamiért negatív irányba változik”. Én még a politikában nem tapasztaltam azt, amit most meghonosított a baloldal, aki vereségét másokban és a választási rendszerben keresi, és nem gratulál az ellenfélnek – fogalmazott. Font Sándor szerint, ezzel nem politikai ellenfeleiket sértik meg, hanem a választópolgárokat. „Nem akarják tudomásul venni, hogy nem mi választottuk meg önmagunkat, hanem a választók akaratából szerepeltünk sikeresen” – mondta. Szavai szerint a választókerületben „idegen testként mozgó baloldali jelölt” átvette az Összefogás központi kampányelemét, „a negatív hangulatkeltést”, ami a radikális jobboldalt mozgósította, amelynek jelöltje második helyen áll a választókerületben a nem végleges adatok szerint. Font Sándor 1998 óta minden alkalommal egyéni választókerületi mandátumot nyert a Fidesz jelöltjeként Bács-Kiskun megyében. A soltvadkerti politikus Bács-Kiskun megye 3-as számú egyéni választókerületében több mint 11 ezer szavazattal vezet a szavazatok 98,87 százalékos feldolgozásánál.
Hirdetés