Mindig hisznek abban, hogy segíthetnek

 Dr. Kelemen Edit: „Ez a díj nincs, ha nem áll mögöttem a koraszülött részleg csapata". 

Munkatársaival nap mint nap olyan koraszülött és intenzív kezelésre szoruló csecsemőket lát el, akiknek életben maradása sokszor csak egy hajszálon múlik. Húsz éves pályafutása alatt hozzászokott a kritikus helyzetekhez, de a terheket gyakran így is hazacipeli dr. Kelemen Edit, a kecskeméti megyei kórház koraszülött részlegének vezetője, aki a napokban vehette át az Év orvosa pályázat közönségdíját.

– Ha jól tudom, egyéni versenyről volt szó, egy-egy orvost ajánlhattak a páciensek.
– Ez a díj nincs, ha nem áll mögöttem a koraszülött részleg csapata, úgyhogy közös elismerésnek tekintem. A mostani egy teljesen összeszokott társaság, a nővérek ismerik szinte minden gondolatomat, és remélem, ez visszafelé is jól működik.

– Fair play díj-gyanús magyarázat. Tehát ott tartottunk, hogy nem bízott igazán a sikerben.
– Igen, mert végigolvastam mind a 112 díjra jelölt kolléga ajánlását, amelyet a betegek írtak, és nagyon sok szép volt közöttük. Két, a kórházban dolgozó munkatársamat fel is hívtam, hogy gratuláljak, szerintem nekik is helyük lett volna az élmezőnyben. Maga a díjátadó gála felemelő és egyben elgondolkodtató volt. Ennek az elismerésnek azért van hatalmas és pozitív ereje, mert a közönség, a betegeink vagy családjuk szavazták meg nekünk. Olyan szempontból is örülök neki, hogy így újra fény vetülhet a koraszülött ellátásra, talán még több segítséget, adományt kaphat majd az gyermekosztály civil szervezetektől, magánszemélyektől.

– Milyen kihívásokkal küzdenek meg a mindennapokban?
– A kecskeméti Perinatális Intenzív Centrumban, azaz a koraszülött részlegen évente 300-350 gyermeket látunk el. Nagy részük koraszülött, a többiek pedig intenzív ellátást igénylő újszülöttek. Sajnos egyre betegebbek a hozzánk kerülő csecsemők. Ötven százalékuk gépi légzéstámogatásra szorul, ez hatalmas szám. A koraszülött ellátás ugyanakkor rengeteget fejlődött az utóbbi évtizedben. Egyre jobbak a műszereink, egyre bővül a tudásunk is, így mind több gyereknek tudunk segíteni, mégha időnként minden erőfeszítésünk is kevésnek tűnik.

– Egy sajtótájékoztatón nemrég elhangzott, hogy a kecskeméti PIC tavaly nem vesztett el babát.
– Ehhez azért szerencse is kell. Úgy teljes a kép, ha hozzátesszük: sajnos mi is tehetetlenek vagyunk, ha egy csecsemő egyelőre gyógyíthatatlan fejlődési rendellenességgel születik. Tavaly három 500 gramm alatti újszülöttet láttunk el, és mindhármukat minimális maradványtünettel vagy anélkül tudtuk hazaadni, ez nagy siker számunkra.

– Viszont a koraszülött babák fokozottan ki vannak téve szövődményeknek, és sokuk olyan hátránnyal kezdi az életét, amelyet talán nem is tud később behozni.
– Törvényileg, az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a 24. betöltött terhességi hét, illetve az 500 gramm az életképesség határa. Ettől függetlenül minden, életjelenséget mutató újszülött újraélesztését a legnagyobb odaadással kell elvégezni. Mi mindig hiszünk abban, hogy lehet segíteni. Sok kritikus állapotú gyereket látunk el, és gyakran csak egy hajszálon múlik, merre billen a kimenetel élet és halál között. Az elmúlt két hétben is két olyan csecsemőnk volt, akit akár el is veszíthettünk volna. Iszonyatos sok munka és odafigyelés eredménye, hogy most itt vannak velünk. Sok múlik azon is, hogy ha már ezeknek a gyerekeknek idő előtt meg kell születniük, akkor a szülészeti oldalról is biztosítva legyen a szövődménymentes túléléshez elengedhetetlen szakmai háttér. Ezért nagy hangsúlyt helyezünk a szülész kollégákkal való együttműködésre.

– Biztos sok emlékezetes esetet fel tudna idézni, melyik volt a „leg”?
– Azt hiszem, nagyon sok mindent elárul szakmánkról egy jó pár éve történt eset. Neonatológus kolléganőm éjszaka hívott, hogy egy magzat várhatóan súlyos oxigénhiányos állapotban fog világra jönni. A segítségemet kérte, hiszen egy ilyen beavatkozáshoz két szakember kell. A születés pillanatában értem a műtőbe. Újraélesztettük a babát, megkezdtük az idegrendszeri károsodást csökkentő hipotermiás kezelést, majd Budapestre, az I. számú Gyermekklinikára szállítottuk, ahol a további kezelése folytatható volt. Ma ez a kisfiú jól van, beszél, és szalad. Ez tényleg csoda volt.

A kecskeméti doktornő 112 jelölt közül lett az Év orvosa

Az Év orvosa pályázatot 2006-ban az Astellas Pharma Kft. indította el a hazai gyógyítók társadalmi megbecsülése céljából. A mostani kiírásra ezúttal is a betegek, páciensek jelölhették az általuk érdemesnek tartott orvost, leírva gyógyulásuk, felépülésük, kezelésük történetét. A voksolás bő két hete alatt a nagyközönség összesen 13 670 érvényes szavazatot adott le a döntőbe jutott 112 jelöltre. Kelemen Editet két család is jelölte, mindkettőjüknek idő előtt, nagyon kis súllyal született meg a gyereke.

– Nyomon tudják-e követni, hogy a megmentett babák később hogyan fejlődnek?
– Gyakran előfordul, hogy a szülők a gyerekek egyéves születésnapján tortával, fényképekkel visszajönnek hozzánk, hogy együtt ünnepeljünk. De egyébként is szoktak minket keresni tanácsért, ha valamilyen probléma van. Egy pontrendszer segítségével országosan is nyomon követik a koraszülött gyerekek állapotát, hogy később felmerülnek-e szövődmények. Ezzel az összefogással még inkább javulhat az ellátásuk.

– Nem egy könnyed és családbarát hivatás az öné, szabadidejében mennyire tud kikapcsolni?
– Az egyetemi doktorálás, azaz 1993 óta a kecskeméti kórházban dolgozom. Nehéz volt megtanulni a szakmát, és a kritikus szituációkkal, szomorú esetekkel járó terhek kezelését. Akár beismerjük, akár nem, ezeket a súlyokat mindig magunkon cipeljük mi orvosok, nővérek. Nekem az a szerencsém, hogy a családom abszolút támogat mindenben. Férjem háziorvosként, illetve üzemorvosként egyébként is tudja, milyen egy egészségügyi dolgozó élete. A legborzasztóbb pillanatok mindig azok voltak, amikor beteg volt valamelyik gyermekem, de be kellett mennem a kórházba dolgozni. Volt, hogy ilyenkor megkaptam a lányomtól, miért nem velük vagyok, miért nem velük törődök? Az ilyet nehéz megélni. Viszont én nem tudnék mást csinálni, ez a hivatásom, és szeretem. De az biztos, hogy nagyon nehéz helytállni egyszerre a munkahelyen és otthon, miközben tudjuk, az orvoslás nemcsak reggel 8-tól délután 4-ig tart.

– Mit szólt a családja és a környezete a díjhoz?
– Természetesesen nagyon örült a család, a férjem a díjátadón is ott volt, 16 éves Panka lányom és 7 éves Andris fiam pedig interneten nézte. Panka is már tudja értékelni, mit jelent a munkám, és egy ilyen elismerés. Ami különösen jólesik, hogy rengeteg gratulációt kapok betegektől, korábban nálunk kezelt gyerekek szüleitől telefonon, üzenetben, kommentekben, köszönöm ezt nekik!
Hirdetés