Kicsiknek való Kuckómóka

Varázslatra készülnek a kecskeméti Ciróka Bábszínházban: a Kuckómóka című új babaelőadással nemcsak a legkisebb gyermekeket, hanem szüleiket is szeretnék kicsit „elkuckózni” a rohanó világtól.

A Ciróka Bábszínház törzsközönsége már megszokhatta, hogy a társulat rendszeresen jelentkezik babaelőadásokkal. Az idei évadban két új darabbal is készül a teátrum; az elsőt, a Kuckómókát holnap mutatják be a foglalkoztató teremben, ráadásul mindjárt két alkalommal (fél 10-kor és 11 órakor). Az előadásra a 4 évesnél fiatalabb gyermekeket várják szüleikkel, nagyszüleikkel.

Csigabiga, gyere ki, Tekeredik a kígyó, Süss fel nap – Krucsó Júlia Rita jól ismert mondókákat és néhány saját szerzeményt fűzött csokorba, amelyek a Kormos Zsolt által megszólaltatott sokféle hangszer révén különleges zenei köntöst kapnak. Az előadás látványvilágáról, a színpad berendezéséről Emőd Krisztina gondoskodik. Az eredmény így egy rendkívül ötletes és bájos darab.

– A korábbi babaelőadásokból kiindulva úgy éreztem, hogy van bennem egy olyan világ, amit jónak gondolok és szeretnék megmutatni a legkisebb korosztálynak, a totyogóktól a kisóvodásig. Zsolttal és Krisztával egyetértettünk, hogy mindez úgy jelenjen meg a színpadon, hogy egyaránt jól essen a szemnek, a fülnek és a kéznek. Az előadás után ugyanis a gyerekek természetesen megnézhetik, kezükbe foghatják a bábokat, a cicát, kisegeret, a kígyót, a kiscsibéket – mondta a csütörtöki próba előtt Rita. Akinek egyébként egy tornaórával is felérhet a darab eljátszása, hiszen a „cselekményben”, a dalok összekötése során igen sok a mozgás, ugrálás, fel-le mászás. Mindez Juhász Anikónak köszönhető, aki „külső szemként” segítette az előadás létrejöttét.

Míg a nagyobbaknak készülő előadásokban előfordulhatnak harsányabb, erősebb hanghatások, a Kuckómókában nem kell attól tartani, hogy a babák összerezzenek a zenétől. Zsolt kifejezetten olyan hangszereket válogatott össze, amelyeket rezgésterápián használnak.

– A mai gyerekek nem születnek eleve hiperaktívnak, a környezet és az őket érő hatások tehetik őket azzá. Persze egy mai szülő is már nagyobb tempóval éli az életét, mint száz éve, ezt a ritmust átveszi a gyerek. Mi mindenesetre nem akarjuk őket felpörgetni, inkább szeretnénk a kis nézőket ebben a félórában elvarázsolni. Az a célunk, hogy mikor becsukjuk az ajtót, és elkezdődik az előadás, a terem a nyugalom szigete legyen. Nemcsak a babáknak, hanem szüleiknek is, hogy végre ki tudjanak szakadni a mindennapokból és legyen egy jó közös élményük – tette hozzá Rita. Ő és Zsolt is megerősíti: ez az „elvonulás a rohanó világtól” élmény természetesen rájuk is igaz, hiszen enélkül nem is tudnának hitelesen „kuckózni”.
Hirdetés