Színház - Doctor Herz ( Kecskemét )

(Kecskemét, Kecskeméti Katona József Színház - 2012. november 16-17. péntek-szombat, 19:00, 18. vasárnap, 15:00)
 
1988-as bemutatója után közel háromszáz előadást ért meg, sőt még az angliai Manchaster-ben is sikerrel játszották, valamint a békéscsabai Jókai Színházban is bemutatták, később mégis feledésbe merült a Tolcsvay László - Müller Péter - Bródy János szerzőtrió Doctor Herz című zenés darabja. A különleges szerkezetével álmokat és szellemeket életre hívó tudós története azonban most, majd húszévnyi szünet után újból megelevenedik - ezúttal a kecskeméti Katona József Színház nagyszínpadán mutatják be, november 16-án, Szerednyey Béla rendezésében.

Ismertető:
Az elismert tudós régóta kísérletezik az álmokkal, a valósággal és a gondolatok határainak kiszélesítésével. Doctor Herz Nobel-díjas tudós, híresség mindössze harmincéves, és már mindent elért, amit a szakmájában lehetséges. Mindezek ellenére egy padlásszoba az otthona, és nem adja a tudását a hatalomnak.
A nagy kérdés, hogy hogyan tud ellenállni a mi jó doktorunk a nyomásnak, és meddig? A hadsereg ugyanis szeretné megkaparintani új találmányát, és ezért semmitől sem riad vissza. Először csak kérik, aztán már fenyegetik, végül körbeveszik és megpróbálják megsemmisíteni. Hiszen a tudás is hatalom, jóra és rosszra egyaránt használható. A címszereplőnk neve beszélő név: doktorként az ész embere, ugyanakkor Herzként a szív embere is - csak jóra akarja használni (és használtatni) legújabb felfedezését.
Azonban nemcsak saját magát kell megvédenie, hanem szeretteit is. Oliver, az öregedő színész felesége, a Mutter után jön föl a doktor birodalmába, Mezzabotta pedig a lányát szeretné hazavinni. A lánya, Beryll azonban nem fogad szót: a végsőkig szerelmével marad.
A Madách Színház 1988-ban mutatta be a musicalt, amely nagy sikert aratott; humora és csodálatos zenéje mellett a nézők nagyra értékelték a mondanivalóját is. A mostani előadás külön érdekessége, hogy a rendező, Szerednyey Béla az ősbemutatón Olivert alakította; ebben a szerepben most Sirkó Lászlót irányíthatja. Csombor Teréz a Muttert, Dunai Tamás - aki a nevezetes Madách Színház-i előadás címszereplője volt - most az apóst személyesíti meg. A kecskeméti színpadon pedig rögtön címszerepben láthatjuk először énekelni Szemenyei Jánost.
Bemutató időpontja: 2012. november 16., Kecskeméti Katona József Színház




6000 Kecskemét, Katona József tér 5.
Telefon:  76/483-283, 76/481-417
Fax: 76/481-417
Web: www.kecskemetikatona.hu
E-mail: szervezes@kecskemetikatona.hu

0 Megjegyzések

Hirdetés