Kunszentmiklós

Kunszentmiklós város Bács-Kiskun megyében, a Kunszentmiklósi kistérségben. A település a Kiskunság északnyugati részén, Budapesttől 60 km-re délre fekszik. A város az 51-es főútról Kiskunlacházától Apajon keresztül vagy Tassnál letérve, az 5-ös főútról Örkénynél letérve, az 52-es főútról legrövidebben Szabadszálláson keresztül érhető el. A Tass községgel közös vasútállomása a Budapest–Kelebia-vasútvonal elővárosi vonatainak végállomása, régebben jelentős forgalmi csomópont, elágazó állomás.

Az egykori Duna-ágak löszhordalékos partjairól gyakran kerültek elő leletek a kőkorból, a bronzkorból, de találtak itt kelta és szarmata tárgyi emlékeket is. A 70-es évek nagy régészeti szenzációját jelentette egy avar fejedelmi sír feltárása a kunbábonyi homokbányában. A honfoglaló magyarok is szállást találtak a városhatárban.

Középkor
A Szentmiklós településnév Árpád-kori templomos helyet jelölt. Sűrű faluhálózatot találtak és pusztítottak el a tatár hadak az Alföldön, így járhatott Szentmiklós és környéke is. A 13-14. században a több hullámban betelepülő kunok néptelen területként szállták meg a vidéket, ahol ma Kunszentmiklós, Kiskunlacháza, Szabadszállás és Fülöpszállás fekszik. A város Tatárszállás néven a kun Kara-székhez tartozóan bukkant föl először egy Zsigmond-kori oklevélben. A korabeli iratok tanúsága szerint a kunok állandó megtelepedése, hosszabb folyamat eredményeként, csak a 14–15. század fordulójára fejeződött be.

Korai újkor
A mohácsi csatavesztést követően a város hosszú időre török hódoltsági terület lett. A település a török és a királyi adóösszeírásokban egyaránt szerepel Szent Miklós, Tatár-Szent-Miklós névváltozatokkal. A budai szandzsák 1549-es adólajtstroma lakosait is fölsorolja. A 16. század második felében a lakosság nagyobb része áttér a református hitre. 1595-ben a török fölégette a települést. A lakosok egy része a környéken bujdoshatott, mert a 17. század elején Tatárszentmiklóst az öt megmaradt kiskunsági település között említik. A 17. századi föléledést egy 1606-os oklevél igazolja: Bolyó János főbíró kutat bérelt a falu számára a bábonyi határban. Ezt a bérleti szerződést később többször megújították. 1631-ben a „Tatár (Kun) Szent Miklóshoz tartozó összes kunok” elveszett kiváltságlevelük helyett kérnek és kapnak újat II. Ferdinánd királytól. A század második felétől ismert a város első pecsétje is, amelyen ekevasat ábrázol fölszántott földdel együtt, a felirata pedig: „Kun Szent Miklós Falu pecsétje Anno 1682”.
Buda 1686-os visszafoglalása és a 150 éven át tartó török uralom végén a jászok és a kunok joggal remélhették, hogy végre visszakapják kiváltságaikat. A Habsburg királyok azonban saját birtokként tekintettek a Jászkunság teljes egészére, 1702-ben el is zálogosítják a német lovagrendnek.
Érthető, hogy a Rákóczi-szabadságharc kitörésekor az eladott jászok és kunok a fejedelem oldalára álltak. A sorozatos tiltakozás, a birodalmat fenyegető háborús veszély arra késztette Mária Teréziát, hogy hozzájáruljon az úgynevezett redemptióhoz, amikor 1745-ben a Jászkunság 580 000 forintért megválthatta magát, és visszaszerezte a kollektív nemességet. A redemptióból Kunszentmiklós 40 000 forint összeggel vállalt részt. Ez a korszakos esemény a 18. századra mezőgazdasági fellendülést, jelentős gazdasági, anyagi erősödést hozott. Ekkoriban fejlesztették tovább a korábban már működő iskolát latin iskolává.
1794-ben Kunszentmiklós mezővárosi rangot nyert, amely tovább erősítette a település vezető pozícióját a Felső-Kiskunságban. Ekkorra már algimnázium is működik a városban, a gimnáziumi könyvtár első kötetei is ebből az időből valóak. A városi címmel járó négyszeri vásártartás is hozzájárult a település feltűnő fejlődéséhez. A településszerkezet gyökeres átalakulása is ezekre az évtizedekre esik. Érlelődött a hagyományos szálláskertes települési forma szétfeszítése, nagyszabású közösségi építkezések, templom, városháza, vendégfogadó, gimnázium, bak-éri nagyhíd, új piacterek kialakítása, utcák nyitása, valamint több magánépítkezés folyt. A lakosság száma is rohamosan nőtt, a várossá nyilvánításkor megközelítette a 3000 főt, a szabadságharc idején az 5000 főt. Jelentős gazdasági szerkezetváltás is végbement, a rideg állattartást kezdték kiszorítani a félszilaj és az istállós tenyésztési módok. Az állattartás mellett a földművelés is egyre jelentősebb lett. A várossá válás után nőtt a kereskedők és iparosok száma, megalakultak az első céhek.

19. század
Itt járt gimnáziumba Ács Károly költő, 1848-as gerillavezér és Virágh Gedeon, aki huszárszázadát hozta haza 1848-ban Csehországból és a nemzeti hadsereg őrnagya lett. Jeles alakja volt a városnak Bankós Károly, Petőfi Sándor leghívebb barátja, vendéglátója 1845-ben, aztán lelkes kortese, majd vigasztalója és támasza az 1848-as választási kudarc idején. A szabadságharc csatáiban ő is ott harcolt számos kunszentmiklósi nemzetőrrel együtt. A szabadságküzdelem leverése és a kiegyezés között a városban középületet csak adminisztratív és igazgatási-rendészeti céllal építhettek (bíróság, adóhivatal, fináncház, csendőrlaktanya). A kiegyezést követően Kunszentmiklós járási székhely lett és státusát egészen 1876-ig megőrizte. Az önálló Jászkunság megszűnésével Kunszentmiklós a városi címét elveszíti. A század utolsó harmadában a lélekszám lassan emelkedett, a századfordulóra meghaladta a 8000 főt, úgy, hogy tetőzött a tanyai lakosság száma is 3000 fővel. Ebben az időben váltak le a korábbi külső birtokok, mint Kerekegyháza, Orgovány- és Szank-puszták, amivel megindult önálló faluvá fejlődésük. Több szakaszban megtörténik a közös földek felosztása, az állattartás továbbra is erős ágazat marad. Az állattartásnál az egyre kezesebb fajták honosodtak meg, a szarvasmarhatartást a juhtartás kezdi felváltani. Az 1880-as évek elején megépült az első gőzmalom, a mezőgazdasági feldolgozó ipar egyéb ágai is megjelentek. Postája és gyógyszertára már a 19. század elejétől volt Kunszentmiklósnak. Az 1860-as években kórház nyílt, 1872-től az első óvoda is fogadta a kicsiket. Nyomdákat alapítottak, az 1880-as évektől saját újsága van a városnak: Kunszentmiklós és Vidéke. Bors Károly 1893-ban kiadta az első várostörténetet. 1882-ben megépült és megindult a forgalom a települést érintő Budapest-Szabadka-Zimony vasútvonalon, 1902-ben megindult a közlekedés a Kunszentmiklós-Solt szárnyvonalon is.

20. század
A két világháború között a lakosság számában változás nem történt. A nagyközség megőrizte járási székhely pozícióját, bizonyos beruházásokat is meg tudott valósítani. A főutcákat kiskockakővel burkolták, bővítették a gimnáziumot, valamint sporttelep és sportuszoda létesült, 1928-ban villanytelep épült. A gazdaságot hátrányosan érintő esemény az 1920-as évek végére lezáruló, átgondolatlan csatornázás volt. Az ár- és belvízveszély csökkentésére épült, de a távlati követelményekkel nem számoló, eltúlzott csatornahálózat egy csapásra felborította az évszázadokon át stabilnak bizonyult hidrológiai egyensúlyt. Néhány év alatt gyakorlatilag kiszáradt a határ, a talajvízszint lesüllyedt. Gyors, másodlagos szikesedés tette alig művelhetővé a földeket, miközben csapadékos időben ez a rendszer befulladt. Tartós esőzés vagy hirtelen olvadás után „nem a víz van a csatornában, hanem a csatorna a vízben”, ahogyan a helyiek ezt bölcsen és keserűen megállapították. Az országos agrárválság és ez a helyi csapás lett az okozója a földművelő lakosság elszegényedésének és az eddigi homogén gazdálkodó közösség erősödő rétegződésének. Nőtt a nincstelenek száma, akik a 30-as évek közepétől a már háborús célokra átállított csepeli és dél-pesti üzemekbe kezdtek bejárni.
A második világháború utáni új élet már 1944 őszén megindult. Szerveződött a rendfenntartás, különböző pártok, bizottságok alakultak, és megkezdődött a földosztás előkészítése, amelynek során 600-nál több nincstelen zsellér kapott földet. Az első időkben itt is inkább a termelőágazatok fejlesztésére törekedtek. Lakossági célú beruházásokra nem került sor. Megalakult a gépállomás, létrejött a háziipari szövetkezet, működni kezdtek a mai gabonaipari, tejipari és sütőipari vállalatok elődei. A lakosság foglalkoztatásából egyre nagyobb részt vállalt a dunapentelei építkezés, emellett a Pestre járók száma is nőtt. 1956-ban Kunszentmiklós elveszítette járási székhely címét, a dunavecsei járáshoz került.
1957-től kommunális ellátó beruházások indultak, megépült a tasskertesi bekötőút, elkészült több kilométer járda és villanyhálózat, működni kezdett a törpe vízmű. Közben új alapokon megindult a szakmunkásképzés és megépült az új gyógyszertár.
1960 és 1970 között két alapvető gazdasági változás hatott leginkább Kunszentmiklóson. Előbb az évtized elején a mezőgazdaság szerkezeti átszervezésével 6 termelőszövetkezet alakult, majd az 1970-es évek elejére egyesülésük után 3 maradt. Ugyancsak az 1970-es évek elején elérte az 1500 főt az eljáró dolgozók száma.

A 19. század végén már a jelenleg is használt címert, pecsétet használta a nagyközség. Ez kerekített háromszögű, vágott pajzs, amelynek egyes mezejében két keresztbe tett fekete szablya, alatta két fekete, csövével haránt-, illetve balharánt irányban lefelé helyezett, egymást keresztező pisztoly lebeg. A második vörös mezőben négy ezüst cölöp látható. A pajzs felső szélének közepe felett ezüst, pántos sisak, fekete zsinóron függő fekete nyakékkel. Sisakdísz: jobb kezével szöges, ezüstbuzogányt tartó pántos sisakos páncélos vitéz. Ezüst-kék sisaktakarók kígyóznak körülötte.

2001-ben a város lakosságának 97%-a magyar, 3%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.
Forrás: Wikipédia

0 Megjegyzések

Hirdetés