Bócsa

Bócsa község Bács-Kiskun megye Kiskőrösi kistérségében. A Duna-Tisza közének középső, magasabb területén, Bács-Kiskun megye közepén található. A települést az 54-es főút szeli ketté. A község 9703 ha területen fekszik, melyből a belterület 160 ha. Kecskeméttől dél-délnyugatra kb. 40 kilométerre, Soltvadkerttől északkeletre 8 kilométerre fekszik.

Az első levéltárakban megtalálható említések 1436-ból származnak, mely oklevél Boycha-szállásként említi, nevét egy Boycha nevű úrról kapta. A puszta betelepítésére 1475. június 23-án Mátyás király adott ki oklevelet. Vélhetően ez lehet a község lakott területté válásának első dátuma. A törökök az 1500-as évek derekán vették birtokukba, s pusztították el a szétszórt településeket. Bócsa is erre a sorsra jutott, a a vidék lakatlanná vált.
A településről 1643-tól találkozunk újra levéltári adatokkal.
A község mai arculatának kialakulása az 1800-as évek elején kezdődött. 1872-ben Tázlár, Harka, Kötöny, Nagybócsa-puszták községgé alakultak, majd 1906-ban Bócsa Kisbócsával együtt kivált Tázlárból. 1906. december 11-én a belügyminiszter aláírta a település önállóvá válásának rendeletét.
Az egyház- és oktatásszervezés egy időben kezdődött, e folyamat kezdete az 1800-as évek végére tehető. Elsősorban a katolikus egyház szervezte az oktatást. 1890-ben tanya alakult át iskolává, római katolikus templommá, majd itt működött az első posta is. 1905-ben Fischer-Bócsán, 1910-ben Zöldhalomban épült iskola, benne oltár. A katolikus iskolákba református és evangélikus diákok is járhattak. Az első önálló lelkész 1922-től Dudás István, aki Fischer-Bócsa mellett felépült parókián lakott. A húszas évektől országosan beinduló iskolaépítés kapcsán Bócsán is kezdett növekedni az iskolák száma. 1924-től 32-ig 4 iskola is épült a településen. Ebben az időszakban épültek fel a község templomai is, 1940-ben Kisbócsán, 1948-ban Fischer-Bócsán és 1952-ben Nagybócsán.
Az 1940-es évek elején árvíz pusztította végig a vidéket, nagyon sok tanya összedőlt. Az állam ún. ONCSA-program keretében Nagybócsa peremén 40 házból, egy utcából álló falut épített fel. Ez képezi a mai község magját. Az eddig központ nélküli tanyás településen megkezdődött a faluképződés.
1948-ban az ún. Font-major területén alakult ki a Termelő Szövetkezet. 1954-ben felépült az ONCSA-falu melletti iskola két tanteremmel, mely fokozatosan bővült, a tantermek számának növekedésével együtt felépült a tornaterem, valamint kialakításra került a hétközi otthon. A 80-as évek körzetesítési divatja megszüntette a tanyasi iskolákat, a központtól távol lakó diákok a hétközi otthonban kaptak elhelyezést. 1960-tól a község mezőgazdasággal foglalkozó lakosságát szakszövetkezetekbe kényszerítették. Mindenki gazdálkodhatott a saját területén, de hozzá kellett járulni a szövetkezet fenntartásához.
Az 1990-es évek elején a közös gazdaságok felbomlottak, ez átmeneti munkanélküliséget okozott. Hamarosan azonban a TSZ melléküzemágakból újabb üzemek alakultak, a szorgalmas parasztemberek szőlőültetvényeket telepítettek, megkezdődött a nagyüzemi szintű állattartás, így a munkanélküliség szinte teljes mértékig megszűnt.
Az elmúlt évtized alatt az önkormányzat élve a különböző pályázati lehetőségekkel megteremtette a település alapvető infrastruktúráját: közvilágítás, szilárd burkolatú úthálózat, vezetékes gázhálózat és a 2006-os esztendőben megkezdődött a kábeltévé hálózat kiépítése. A vezetékes ivóvíz-hálózat szintén kiépített a település belterületén, a térségben elsők között került a vízműnél uniós elvárásoknak megfelelő vas- és arzénmentesítő berendezés beépítésre. A hátralévő és megoldandó infrastrukturális hiányosság a település szennyvízhálózatának kiépítése.
Forrás: Wikipédia

0 Megjegyzések

Hirdetés